recoVAIR meglévő épületekhez
A téma továbbra is a lakásszellőztetés, azonban most egy olyan megoldást mutatunk be, mely elsősorban a meglévő lakásuk felújításában gondolkodók számára jelenhet örömöt.
Meglévő épületek esetén SEM kell lemondani a gépi szellőzésről!
Már meglévő épületek esetén egy központi gép kialakítása már nehézkes, alacsony belmagasság esetén pedig esztétikusan elrejteni a rendszer alkotóelemeit szinte lehetetlenség. Viszont ezeknél az épületeknél is egyre gyakoribb az utólagos hőszigetelés, illetve a régi fa tokos nyílászárók cseréje.
Erre a helyzetre több műszaki megoldás is létezik. Egyik ilyen a „jó pénzért” megvásárolt ablakokba épített résszellőző, aminek beépítésével sajnos rontjuk annak hőtechnikai tulajdonságait. Továbbá nincs lehetőség a belépő levegő kezelésére sem (pollen, por, szagok). Ezt a rendszert ki lehet egészíteni elszívó ventillátorokkal, így mindjárt megoldott az épületnek a légcseréje. Felújítások esetén ez egyszerű megoldás, viszont energiatakarékossági szempontból rendkívül pazarló, hiszen a meleg levegőt „kidobjuk” az épületből.
Mit lehet tenni, ha nem akarunk túl sokat költeni egy komplex rendszer kialakítására, vagy szeretnénk „kordában tartani” a fenntartási költségeket?
A megoldás: recoVAIR VAR 60 – a decentrális hővisszanyerő berendezés
A recoVAIR VAR 60 (bemutató videó) probléma nélkül telepíthető bármilyen épülettípusba, főleg akkor, ha központi lakásszellőztető kialakítására nincs lehetőség. Ezt a szellőztető készüléket helyiségenként kell a külső falba beépíteni, hogy kontrollált, helyiségenkénti lakásszellőztetést biztosítsunk. Annak érdekében, hogy az energia ne vesszen kárba, a recoVAIR VAR 60 a regeneratív hővisszanyerés elve alapján működik. A gépben egyetlen, 70 másodpercenként irányt váltó ventilátor van, mely először a belső meleg levegőt kifelé fújja az épületből, így az felmelegítve a hőtároló betétet. Az adott idő elteltével a ventilátor irányt vált, és a kinti friss, hideg levegőt "átszívja" a kerámia betéten, felmelegíti és az így kerül be a lakásba. További előnye, hogy a kerámia képes a pára egy részét felvenni, így egy bizonyos fokú páratartalom visszanyerés is történik. Ezeket a gépeket párosával célszerű beépíteni, hogy biztosítva legyen a hatékony légcsere, továbbá ne váltakozzon a túlnyomás-depresszió a lakásban. Minden gép páratartalom érzékelővel van ellátva, így automatikusan megemeli a ventilátor fordulatszámot, amennyiben túl magas páratartalmat érzékel.
Egy rendszerben maximum 16 darab szellőzőgépet tudunk kezelni, ehhez már központi vezérlőegységet kell biztosítani, ami a gépek szinkronizált működését is ellátja, és már CO2 szenzorral is rendelkezik. Nyári éjszakákon pedig hővisszanyerés nélkül tudjuk passzívan hűteni az épületet A központi szabályozó egység vezetékesen vagy vezeték nélkül tud kommunikálni a szellőztető gépekkel. Ahhoz, hogy a frisslevegő az épületbe, ill. az elhasznált levegő a homlokzaton keresztül a szabadba juthasson, egy 160 mm-es átmérőjű, telepítést segítő cső áll opcionális tartozékként rendelkezésre.
recoVAIR VAR 60 és tartozékai
Cikkszám | Megnevezés | Nettó listaár* |
---|---|---|
0010020773 | recoVAIR VAR 60/1 D (vezetékes verzió) | 107.600 |
0010020774 | recoVAIR VAR 60/1 DW (vezeték nélküli verzió) | 158.100 |
0020236363 | VAZ-RC távvezérlő (recoVAIR VAR 60/1 D készülékhez) | 8.400 |
0020236364 | VAZ-RCW távvezérlő (recoVAIR VAR 60/1 DW készülékhez) | 9.700 |
0020236367 | VAZ-CPC kezelőegység (recoVAIR VAR 60/1 D készülék) | 116.500 |
0020236368 | VAZ-CPCW kezelőegység (recoVAIR VAR 60/1 DW készülék) | 125.800 |
0020236365 | VAZ beépítő készlet (Φ160 mm) | 6.200 |
0020236366 | VAZ-G 160 külső fedél (Φ 160 mm) | 4.700 |
0020236370 | Szűrő készlet G3 (VAR 60) | 4.600 |
recoVAIR VAR 60 termékoldala |
További részletes információk elérhetőek a tervezési segédletben:
recoVAIR tervezési segédlet (6532 kB)
Reméljük, hogy a sikerült felkelteni az érdeklődésüket és várjuk további kérdéseiket, illetve közérdekű témajavaslataikat!
* 2018.07.16-án érvényes árlista alapján megadott nettó listaárak