Keresés

Mit jelent a Green iQ?

A 2015-ös év sok szempontból vízválasztó volt az épületgépészeti szakmánkban. Életbe lépett az energiahatékonysági EU-s rendelet (ErP), mely magával hozta a termék,- illetve a rendszercímkék megjelenését. Továbbá a készülékekbe szerelt keringtető szivattyúkat is magas energiahatékonyságúakra kellett cserélni. Így valamennyi gyártó a meglévő termékpaletta módosításával/új termékek bevezetésével jelent meg a piacon. Cégünk további kötődése ehhez az esztendőhöz, hogy a Vaillant márka alapításának 140. évét ünnepeltük. Ezen két okból kifolyólag hirdette meg az anyavállalat a termékportfólióban az új irányvonalat, melyet „Green iQ” néven indított hódító útjára. Mit is jelent ez?

Amit ma egy Vaillant gázkészülék kínálni tud.

Ez a zöld nem teljesen olyan árnyalatú, mint amit a Vaillant színeiben már megszoktak, viszont ZÖLD, azon jövőorientált felhasználók számára, akik környezettudatosan szeretnének fűteni és az ezzel kapcsolatos költségeket fenntarthatóan kívánják csökkenteni. Ez magában foglalja a lehető legmagasabb hatásfok elérését, az újrahasznosított anyagok felhasználását, és a készenléti veszteség minél alacsony szinten tartását. iQ pedig azt az Intelligens technikát jelöli, mellyel a létező legmagasabb hatékonyság biztosítható. Ilyen akár a távoli elérés, vagy a termékekbe integrált energia-menedzsment funkció.

 

Ezt a Green iQ-minősítést első körben két termékcsalád érdemelte ki:

flexoTHERM exlusive hőszivattyú

ecoTEC exclusive kondenzációs készülék

Nézze meg a termékek bemutató videóit is: flexoTHERM exclusive ecoTEC exclusive

Miben tud többet az ecoTEC exclusive, mint a versenytársak?

  • 21 és 27 kW-os fűtő, illetve 35 kW-os kombi kivitel
  • Új és hatékonyabb gáz/levegő kapcsolat. A Primer hőcserélő beépített CO szenzort tartalmaz, mely folyamatosan méri a füstgáz összetételét, szükség esetén korrigál, hogy a tökéleteshez közeli égést biztosítson
  • Stabil és széles modulációs tartomány (1:13 [21 kW-os készülék], az összes többi modellnél 1:10)
  • Hidraulikus teszt a szivattyú üzemmód fűtési rendszerhez történő illesztéséhez beépített tömegárammérő segítségével
  • Készenléti állapotban felvett villamos teljesítmény mindösszesen 2 W
  • Előre beállított iQ üzemmód
  • Aqua-Power-Plus a 21%-kal magasabb melegvíz-teljesítményért (kombi készülék esetén). Speciális hőcserélőt alkalmazunk, melynél az utolsó spirálban nem fűtővíz, hanem már a hidegvíz kerül, hogy az égésterméket még jobban lehűtse (erről bővebben tekintse meg videónkat: ecoTEC exclusive működése)

További információk a megújult Kondenzációs hőtermelők tervezési segédletében (10558 kB) találhatóak.

Hazánk vásárlórétegére jellemző, hogy a vásárlói döntéseket a szokásosnál sokkal jobban befolyásolják az árak. Ezeket összevetve természetesen nem lehet azt mondani, hogy az új ecoTEC exclusive „tömegtermékként” fog betörni a piacra. Viszont azoknak a tudatos vásárlóknak, akik felső kategóriás gázkészülék vásárlóként tekintenek szét, a „plus” termékcsalád áraihoz képest elfogadható különbséget kell kiszorítani a családi költségvetésből.

Reméljük, hogy a sikerült felkelteni az érdeklődésüket és várjuk további kérdéseiket, illetve közérdekű témajavaslataikat!